Egészséges Fejbőr – Nem adjuk fel!

2003

Kezdjük talán a lemez hangminőségével! Véleményem szerint a hangzás nem lett rossz, sőt, az addigi magyar nemzeti rock albumok legtöbbjét magasan veri. Jó-jó, ebben nagy szerepe van annak, hogy mennyi pénzt bír fizetni az együttes a stúdiónak. De azért el kell ismerni, hogy kevésből is lehet törekedni a legjobbra.

A Nem adjuk felen ez sikerült.

A nyitó dal intro-ja ötletesnek mondható: kedves gyermeki „szólánc” szerűség. Ami kedvesen arra bíztat, hogy a legkisebb dolgokból következhetnek a legnagyobbak, ezért figyeljünk az apróságokra.

A „Nem adjuk fel” című dal lendületes, pörgős. Ezzel nem is lenne gond, de szerintem a refrén túl egyszerű. Gondolom, a feladás tényének száz százalékos kizárása miatt erősítik meg, hogy mi pedig, bármi is történik, nem tágítunk! Kellemes dal, de valahogy túl egyszerű… Annak idején tetszett, de körülbelül 10. hallgatásra nekem már unalmas.

A „Nyári emlék” már egy másabb témát feszeget. Zeneileg nem rossz. Egy kedves, romantikus dalnak indul, azonban egy csapásra fény derül arra, hogy azért ez mégsem volt az igazi idill… Poénos, bulis dal. Különösebb mondanivaló nincs benne. Jópofa és kész!

A következő, az „Álomnő” egy lányról szól, aki tökéletes, vagy mégsem? Itt sem a mondanivaló a lényeg, inkább a hangulat. Ez is könnyed kompozíció, de nem mozgatott meg bennem sok mindent. Amikor eljutottam eddig a dalig, valahogy kezdtem hiányolni a nemzeti töltetet az albumból. Oké-oké, egy skinhead is lehet szerelmes, meg csalódhat nőkben, de azért egymás után két ilyen szám, még ha másról is szólnak. Kicsit fintorogtam.

És jött egy dal ezután… Az „Ellentétek”. A szöveg ismerős volt, csak nem tudtam honnan. Később eszembe jutott, hogy Villon-költemény. Villon-t egyáltalán nem kedvelem, sem mint költőt, sem a műveit… talán a „Ballada a senki fiáról”, az még tűrhető. Bár ha az Ossian nem zenésítette volna meg 1994-ben, akkor valószínűleg ez sem hatna meg. A zene végül is nem rossz, de én vontatottnak tartom. Ezt a dalt körülbelül 3-szor hallgattam meg.

Az ezt követő dalnál dobtam egy hátast: „Neked” - Ismét egy csajos dal. Gondoltam, ez a lemez már ilyen lesz. Elő pár régi fotót és irány elmerülni emlékeim tengerében! Lassú dal, érzelmes lírai. Természetesen nem emelkedik egy Black Sabbath-féle „No stranger to love” szintjére, de hát ezt nem is várhatjuk el a jó öreg Fejbőrtől. Annak ellenére, hogy kezdtem unni a hanganyag ilyen jellegét, ez a dal eléggé megfogott. Talán egy pont azon a nyáron történt csalódásom végett, de ez most lényegtelen, mert még szubjektívebbé válik a kritika.

Egy szó, mint száz, nekem tetszik ez a szerzemény. Aki érzelmesebb beállítottságú (tudom, mostanság ez skinhead körökben eléggé ciki), és még nem ismeri ezt a lemezt, annak be fog jönni.

Ezután az „Enyém vagy” következik. Ez egy nekem nem éppen jelentős dal. Én teljesen tölteléknek érzem. Témája sablonos, egy skinhead lány szerelme a legfőbb cél… Gyakorlatilag erről szól, de nekem úgy elment a fülem mellett, mint egy cserebogár májusban, ha biciklizek a hegyi úton.

Ha eddig kellene néznem a lemezt, elég lesújtó véleménnyel lennék iránta. Meg sem közelíti mondjuk a Csodaszarvast.

Azonban szerencsére a „Hét vezér vére” már csakugyan felpezsdítette a jó kis nemzeti töltetre kiéhezett lelkivilágomat. Jó gyors dal, egészen jó szöveggel, ami kissé monoton mivolta ellenére is húz, teker, pörög. Ami szó érhetné a ház elejét ez esetben, az talán a verzék sorainak lefelé hajló dallama. Bár, valamilyen szinten ettől érdekes. Amolyan ellentét figyelhető meg a zene és a dallam terén. Míg a zene egy lovon való vágtatás érzését kelti (nem galopp-témára gondolok, mint egy Iron Maiden-nél), addig a dallam mintha mindig megtörné ezt a vágtát. Lehet hogy ez csak az én véleményem. Ennek ellenére a lemezen ezt tartom eddig a csúcspontnak. Történelem, hagyományok, nemzeti érzelem. Valahogy ezt várná az ember egy Fejbőrtől.

A sorban ezután egy Ian Stuart ballada, a „The snow fell” magyar átirata következik. Jó dal, és szimpatikus, hogy a katasztrófába torkollott sorsú 2. Magyar Hadseregről emlékezik meg. De aki ismeri az eredetit annak a szövegen kívül újat nem nyújt semmiben. Szép dal, jó dal, de azért Ian Stuart-tól már hallottuk.

És bekövetkezett: a nemzeti vonulat megint elszállt, és ismét egy múltbéli lány után történő nyálcsorgatás. Ráadásul a pulcsiját és a tangáját is Zoránnál felejtette a bestia! Ennél nagyobb baj nem is érhet egy nemzeti érzelmű fiatalt! Egy gyakorlatilag „semmilyen” dal, sőt mivel már árnyaltabban, költőibben fogalmazott dal már szerepelt a lemezen, 100%-osan unalmas is. Bár itt fenn állhat az a lehetőség, hogy az éppen aktuális hallgatója a lemeznek melyikhez érzi közelebb magát. A „Neked”-hez vagy ehhez az „Elment July!”-hoz. Szerintem az utóbbi a töltelékdal.

„Kukadal”! Nahát egy SKA alapú kompozíció, ha nem tévedek, a Flúgos Futam időkből felelevenítve. Aranyos dal, de én jobban örülnék egy nemzeti rock dalnak… A szöveg eléggé érdekes. Egyfajta táltos-vonulatot be lehet magyarázni ebbe, mivel Zorán tökéletesen megérti egy egér, egy macska, és egy kutya dumáját is. De inkább társalogna Turulmadarakkal és Csodaszarvasokkal…

Na végre! Csapok örömömben az asztalra. Következő dal: Rózsavirág. Igényes hangszerelés, hegedű, női ének, népdaljelleg! És jó „odamondós” szöveg. A „Hét vezér vére” után egy másik teljesen értékelhető dal. Kezd alakulni a lemez. A dal fülbemászó, dúdolható, enyhe túlzással libabőrkeltő. Csak bele kell élni magunkat! Kőkemény piros pont a sok fekete és zöld mellé a Fejbőr ellenőrző könyvében.

„Skinhead vaddisznó”, jön a humoros, gunyoros bulinóta. Vidám dal, poénos szöveggel. Gyakorlatilag ennyi. Semmi több. Böfögés, röfögés, ivászat, dagonya! Minden van itt, mint a búcsúban.

A „Győzelem vagy halál” című téma már kifejezetten közel áll a szívemhez. Magyar katonák, akik éppen a frontra indulnak. Bár itt olvasmányaim során és visszaemlékezések alapján szerzett ismereteimet vizsgálva nem győzelemről vagy halálról volt itt szó, hanem inkább túlélésről vagy halálról. De ezt embere válogatja. A dal szakít, jó nagyon, de a zene az valahonnan nagyon ismerős. Meg nem mondom, hogy honnan, de valahol már hallottam hasonlót. Aki esetleg , hogy honnan lehet ismerős, az írja meg valamilyen módon, mert ha a kettőhúszba nyúlok, akkor sem tudom. A lényeg: ismét egy piros pont!

A lemez záródala, a „Holdvilágárok” már egy más téma. Színvonalas szavalás, gyönyörű téma, tökéletes zenei aláfestés. Méltó befejezése az albumnak. Kár hogy az egész album nem ilyen felvételeket tartalmaz! Nem is írok erről a dalról mást. Hallgassa meg mindenki!

Ha összességében nézem tehát a lemezt, nagyot nem szakít. Van rajta pár dal, ami nekem tetszik. Lehet, hogy másnak több tetszik, lehet hogy esetleg ennyi sem. Nekem csalódás a lemez egy Csodaszarvas után (amin szintén van nekem nem tetsző dal).

Aki nem ismeri a lemezt, annak akkor ajánlom, ha van felesleges pénze CD-re. Ha valaki szereti a Fejbőrt, az vegye meg nyugodtan, aztán vagy bejön, vagy nem.

Nekem 10-ből 5 pontos a lemez, de ez csakis a pár jó dalnak köszönhető. És a régi Fejbőrkedvelő, még mindig gyermeki szívemnek.

-Lacy-