A hazai nemzetiszocialista kezdeményezésekről

        Nemzetiszocialista kezdeményezésekről

Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy tanulmányunk mindenkor nemzetünk és Szálasi Ferenc által alapított Mozgalmunk szemszögéből igyekszik mérlegelni ezen politikai szerepvállalások felépítését és hatékonyságát. A totális bolsevista uralom négy évtizede alatt a Hungarista Mozgalom eszményi célkitűzéseit képtelen volt a szélesebb magyar néprétegek felé továbbítani, mivel egyrészt a Hungarista Emigráció magától értetődően "idegen talajon" mozgott, ahol az utánpótlás és a fiatalabb nemzedék beszervezése csak az újabb- és újabb disszidens hullámok integrálásából (pl. '56 után) állt, másrészt pedig a magyarországi szellemi és fizikai terror tette inaktívvá - és sokszor látenssé - a hazai hungarista sejteket. A bel- és külpolitikai helyzet megváltozásából (valójában csak színeváltozásából) eredő régi-új környezet újra alkalmassá vált a korlátozott felvilágosításra, vagyis a főként emigráns irodalom visszahozatalára és a nyilas elkötelezettség visszahonosítására, és nem utolsó sorban a már meglévő illegális hazai sejtek aktivizálására. Ezen cél megvalósítására sorra jöttek létre a legális társadalmi szervezetek, melyek az utcai felvilágosítástól a hatalom teljes birtokbavételéig terjedően határozták meg szervezeti célkitűzéseiket. Vegyük sorra tehát, mely szerveződésekről is van jelen cikkünkben szó:

A máig működő, 1993-ban megalapított Magyar Nemzeti Arcvonal (elődje a Magyar Nemzetiszocialista Akciócsoportok 1990-től 1992-ig, továbbiakban: MNA) tekinthető a legnagyobb múlttal és tapasztalattal rendelkező kezdeményezésnek, melynek keretei között számos - mára már más szervezetet alakított - személy politikai pályafutását kezdte. 1999 februárjáig (az évi szokványos budavári Becsület Napja-megemlékezés utáni belügyes akcióig - voltaképpen a politikailag motivált rendőrség erődemonstrációjáig - amikor is tömeges letartóztatás és "megveretés" vette kezdetét az ezek után bezárni kényszerülő budapesti Viking Klubban) az MNA az egész országban folytatta toborzó- és szervezőmunkáját. 1999 után az MNA vezetősége úgy döntött, hogy stratégiát vált, és látványosan "kivonul" Budapestről, ott csupán két-három "megfigyelőt" hagyva maga után. A vidéki önszerveződésre, a katonai erények és hagyományok életben tartására összpontosító MNA felépítésében egyértelműen az egyedül hatékony katonai tekintélyelv alapján épül fel, felépítésében így a legközelebb áll a kívánatosnak tekinthető szervezeti keretekhez. Mindemellett aktív nemzetfelvilágosító tevékenységet nem fejt ki, és ideológiai építményében leginkább a "forró kását kerülgető macskára" hasonlít. Elveti a Szálasi Ferenc által lefektetett Mozgalmi Harcutasításban foglaltakat, szintúgy a hungarista alapvetésnek tekinthető Út és Cél legtöbb passzusát, ezeket "avítt" dolgoknak, ezen elvek gyakorlatba való átültetését szorgalmazókat "múzeum-propagandistának" titulálva. Az új nemzedéknek a Hungarizmus iránt fogékony részét csak a katonai külsőségekkel és - legnagyobb erényének tekinthető - következetes keresztény nevelésével tudja megszólítani, ezzel szemben le kell szögeznünk, hogy ideológiájában inkább a személyi kultusz, és nem az örök időkre érvényes és a bukó liberális korszellem idején, az az ellen folytatott harc bevégeztéig feltétlenül - és mindenemű kontár változtatás nélkül - aktuális Hungarista Alapvetés érvényesül.

Az ausztráliai Hungarista Emigráció belső köreihez közel jutott politikai (ma már üzleti) szélhámos, Szabó Albert hazai pályafutásáról rengeteg mese és fantázia látott napvilágot. Kezdjük az elején, csak a tényeket szem előtt tartva: a nyolcvanas évek elején egy, Magyarországot karrierlehetőség keresése miatt elhagyó fiatalember Ausztráliában keresi a szerencséjét, amit egészen Kántor Bélával való személyes ismeretségéig nem talál meg. Kántor Béla a kilencvenes évek végéig (haláláig) az egyik legmarkánsabb hangvételű emigrációs nyilaslap, az Út és Cél főszerkesztője. Szabóval történő megismerkedése után az öreg Kántor meggyőzi magát, hogy ebből a fiatal, lelkes hazafiból (Kántor testvér valószínűleg színészi megtévesztés áldozata lett) magyarországi hungarista vezetőt lehet csinálni. A pénzügyi és erkölcsi támogatás hátszelével hazaérkező Szabó Albert nem is várt sokáig színre lépésével: meg is alakította előbb a Világnemzeti Népuralmista Pártot (hogy ez mit jelenthetett, annak megítélését az olvasóra bízom), majd később a sok belpolitikai vihart kavaró Magyar Népjóléti Szövetséget (továbbiakban: MNSZ). A jellemzően urbánus, proletár-retorikát alkalmazó szervezet jelentős sikereket ért el az önszerveződést és a fiatalság integrációját illetően (melynek, Szabó saját szavaival élve "csak az egyenruha volt az oka"), és politikai karrierjének görbéje kb. 1998-ig töretlen emelkedést mutatott. A szervezet két legnagyobb hibája, így a támogatottság- és hatalomszerzés két legnagyobb gátja a kétségbeejtő ideológiai eltévelyedés (csak példának okáért: fröcsögő krisztusgúnyolás, keresztényellenesség, vagy a nevetségességig elmenő, rossz értelemben vett "ősmagyarkodás"), és maga a Szabó Albert személye körüli hitelesség hiánya voltak. 1998-ra az MNSZ és az MNA közötti személyi ellentétek széles szakadékká mélyültek. Szabó szélhámos mivoltára az adott végső tanúbizonyságot, ahogyan Kántor Béla halála, és az elvesztett vasadi polgármester-választás után "süllyedni kezdő hajót" elhagyta: egyszerűen viszautazott Ausztráliába, és máig ott él. Szervezete egy éven belül felbomlott, bár a helyettesnek kinevezett Sárosi Viktor próbálta azt - a korábbi pénzcsapok elzáródása után egyre sikertelenebbül - életben tartani. Egykori tagjai közül kevesen ma is aktív és kívánatos nemzetfelvilágosító tevékenységet folytatnak - többnyire "magányos farkasként".

Az egykoron a Magyar Nemzeti Arcvonal tagságát gyarapító, és később újonnan a régiekkel ismeretséget kötő bőrfejűek 1999-ben megalapították a Vér és Becsület Kulturális Egyesületet, melynek fő tevékenysége a bőrfejű szubkultúra gerincét jelentő zenei (főleg koncert-) tevékenyég felkarolása, és ennek hungarista-nemzetiszocialista motivumokkal való elegyedésének elősegítése volt. Jelentőségét azonban a hagyományos Becsület Napja-megemlékezés megrendezése adta (2003-tól), mely az MNA részéről a fővárosban - mint tudjuk - az ezredforduló után abbamaradt. Évről évre nagyobb létszámmal, egyre színvonalasabb módon került megtartásra, mely 2005-re a nemzetközösségi szellem és a hazai nagyobb nemzeti szervezetek összefogásának (HVIM, MÖM, stb...) reprezentatív éves eseménye lett. Másik nagyon fontos pozitívumát az állandó, szezonális jelleggel megtartott "Vér és Becsület Klub" jelenti, ahol Tudós-Takács János, és más előadók segítségével valóban számottevő, de sajnos kis léptékű ideológiai felvilágosítás folyik. A szerveződés komoly hibájának tekinthető, hogy tagjai között megtűrt olyan személyeket, akik a Hungarizmust saját szájízük szerint határozták meg (sőt mitöbb, magát ateistának valló személy is tag lehetett). 2004-es betiltását követően a Vér és Becsület Egyesület korábbi tagjai a szervezet jogutódjául a Pax Hungarica Egyesületet szánták, melynek bejegyzési procedurája máig elhúzódik az elnyomó rezsim bürokratizmusának és aggályoskodásának köszönhetően.

A korábban a Szabó Albert által már elhagyott MNSZ-be 2000-ben belépő Bácsfi Boglár Diána politikainak tekinthető "pályafutását" évekkel azelőtt saját "tinédzser szabadcsapat" alakítása indította meg, melynek az Árja Nemzeti Ellenállás nevet adta, de ez a kezdeményezés tiszavirág-életűnek volt tekinthető. Országos ismertségre azonban a több éves "útkeresés" (valójában az anarchizmussal is kacsintgató kocsmai bandák körében végzett "felforgató tevékenység" és a nyíltan kommunista Baloldali Front rendezvényein való szerepvállalás) után megalapított Magyar Jövő Csoport révén tett szert. 2004 tavaszán a "Magyar Világ Klub" (mely az azonos nevű hetilap szerkesztőségének egyfajta "kulturális missziójának" volt tekinthető egészen Bácsfi országos ismertségéig, amikor is a fokozódó egzisztenciális nyomás miatt bezárták) keretei közt indult felvilágosító-tanító tevékenység ("Hungarista Kibontakozás") Bácsfi egzaltált személyiségéből következően átcsapott ez év nyarára egy szervezetlenül toborzó - és köztörvényes bűncselekményektől sem tartózkodó - illegális tevékenységbe. A kezdeti szervezeti gyarapodás eredményeit szeptemberre az október 15-ére meghirdetett, a hungarista hatalomátvételre utaló megemlékezés kapcsán felcsapó médiabotrány és a többi radikális nemzeti szervezet elhatárolódása szertefoszlatta. Az alakuló országos tagsági és személyzeti struktúra felbomlott. Maradt a budapesti alapszervezet, ami Bácsfi Diánán kívül párfős olyan személyből állott, akik hittek benne, hogy az eredeti szervezeti tevékenység kereteit (előadások tartása legális formában) vissza lehet állítani (ilyen személy volt többek között e sorok írója is), ingatlanvásárlás útján. Bácsfi hajthatatlan, elharapódzó exhibicionizmusa és szereplési mániája azonban ezen javító kezdeményezéseket hatástalanná tette. Többet törődött a sajtóval, mint saját szervezetével, aminek az eredménye 2005 nyarára az egykori budapesti mag felbomlása lett. Mára egyértelműen kiderült, hogy Bácsfi Diána hatékonyabban verte szét saját szervezetét, mint ahogyan részt vett annak felépítésében egy évvel korábban. 2005 szeptemberének elején a totális erkölcsi megsemmisülését okozó tettre szánta el magát: az egyetemi tanulmányainak folytatása, és korábbi, vallástörténészi munkájához való visszatérése érdekében (mely már akkor illúziónak számított) - megtagadva korábban másfél évig hangoztatott elveit, és becsapva megmaradt embereit - visszavonulót fújt a politikai élettől, egy titokban kiadott sajtónyilatkozat formájában.

Mielőtt a külső szemlélő Bácsfit Szabóhoz hasonló politikai szélhámoshoz hasonlítaná, le kell szögezzük, hogy a szándékos szélhámosság helyett inkább komoly pszichés problémákkal állunk szemben, mely a Bácsfi-féle politikai retorikában és hangoztatott elvekben vajmi kicsiny mértékben sem jelentkezett. Amit mondott, azt teljes magabiztossággal nevezhetjük Hungarizmusnak (és ebben - Tudós-Takács János előadói munkásságán kívül - egyedülálló volt), szemben Szabó nyilvánvaló hülyeségeivel, Györkös István "reform-hungarizmusával" és a Vér és Becsület internacionalista és szubkulturális elemeket magába vegyítő hungarizmus-képével szemben. Megállapítható, hogy ezen elvek hallgatóságának történt - valóban professzionális színvonalú(!) - átadásán és a médiában 1945 óta szajkózott "nyilas-kép" sablonjának szétfeszítésén kívül semmilyen komoly eredmény nem fűződik a nevéhez. Ami az MJCS szervezettségét és céljai elérésére irányuló hatékonyságát illeti, groteszk módon leszögezhetjük: az alapító személyisége miatt nem volt, és nem is lehetett számottevő.

A korábban tárgyalt kezdeményezések mindegyike magát nemzetiszocialistának, illetve hungaristának deklarálta. A kérdés csupán az, melyik szervezet közelítette meg leginkább az ideálisnak mondható képet. Elmondhatjuk, hogy az ideális hungarista szervezet hatékonysága két pilléren áll vagy bukik: az ideológiai megalapozottságon (és ezáltal a hőskorban fogant szellemi tradíció teljes felvállalásán és a tagság felé irányuló tanító-felkészítő tevékenységen), és a vezető személy felkészültségén, illetve az általa helyesnek ítélt, és valóban helyes stratégia megválasztásán, valamint ezen megválaszott helyes stratégia következetes, hosszú távra tervező megvalósításán, amihez vasfegyelem és türelem szükségeltetik. A legfontosabb tehát a szellemi minőség és a személyi (erkölcsi) feddhetetlenség. Ha egy sajátos szűrő segítségével kiválogatnánk a korábban tárgyalt négy szerveződésben megjelenő pozitív jelenségeket, egyféle következtetésre juthatunk: a Hungarista Kibontakozás elsődleges megjelenési formája a jogi legalitás talaján kell, hogy álljon, tevékenységi körében szabályos időközönként (évente, illetve emléknapokhoz köthető dátumokkor) megrendezett utcai demonstrációkkal tarkított permanens, tehát folyamatos és lehetőség szerint országos lefedettségű, az Eszme megismertetését és bemutatását szolgáló nemzetfelvilágosító munka játssza a vezető szerepet. Ehhez a szubkulturális kötődés minimálisra csökkentése és a társadalmi-poltikai befolyás megszerzésére irányuló propaganda-és toborzótevékenység jogi biztosítása, körülbástyázása prioritást élvez. Ehhez elsősorban szaktudás kell, ebből következően az ideális szervezet mindenekelőtt állandó jogi kontroll alatt kell, hogy álljon hungarista jogászok vezetésével, akiknek kiemelt szerepe van abban, hogy a szervezet a tagság jogbiztonságát szavatolni, egzisztenciális és személyi szabadságát biztosítani tudja (börtönből nem lehet a nemzet bizalmát megszerezni!). Kiemelt fontosságú saját tulajdonú ingatlanok rendelkezésre bocsájtása, hogy a szervezeti életnek effektív helye legyen. Nagyon lényeges a tagokban annak tudatosítása, hogy elsősorban személyes munkájukra van szükség, és az esetleges tagdíj befizetésével nem válthatják ki munkájukat, vagyis ha kell, kétkezi segítségüket, és/vagy arcuk felvállalását a külvilág előtt. Az utcai és mindennapi propaganda-tevékenységre komoly (ha nem a legkomolyabb) figyelmet kell fordítani, mindenekelőtt azzal, hogy a tagságot agitációs tréningeken, szituációs játékokon felkészítjük a liberális-marxista érvelés semlegesítésére. Egy világnézeti közösség minden tagja egymaga a világnézet megjelenítője és hordozója, tehát lehetetlen állapot, hogy valaki magát hungaristának nevezze, azonban a Hungarizmust bemutatni - és ha kell, tantételeit vitahelyzetben megvédeni - ne tudja. Az ilyen emberek akaratuk ellenére is ellenpropagandát fejtenek ki, ezáltal ártanak harcunknak, Mozgalmunk megítélését ássák alá, tehát nemkívánatosak. A meglévő, költségtakarékos propaganda-eszközök közül kiemelt szerepet foglal el az ezidáig cenzúrázatlan világháló, mely lehetőséget biztosít arra, hogy a zsidómédia torzítását kikerülve megmutassuk céljainkat, módszereinket, történetünket, irodalmunkat és elképzeléseinket a jövőről. Ebből következik tehát, hogy az internetes tevékenységre, mint kiegészítő tevékenységre komoly figyelmet kell fordítanunk (tekintve, hogy a fiatal generáció mintegy 70%-a, az összlakosság mintegy 35%-már rendelkezik internet-hozzáféréssel). Nem szabad azonban abba a hibába esnie a szervezetnek, hogy mintegy pszeudo-valóságként létezzen a világhálón, ezt a látszatlétet elsődleges "tevékenységként" folytatva. Amelyik "szervezet" mögött csak egy webmester és pár ügyes képmanipuláló program áll, nagyon káros is lehet (és többnyire az is). A jogi biztonság mellett a biztonságos kommunikációnak is komoly szerepe van abban, hogy a nemzetbizonytalanságiak (NBH) ne akadályozzák meg a szervezet országos megerősödését. 2006-ban egy magára régóta várató folyamat eredményeként egyre többen kezdték elektronikus mozgalmi kapcsolattartásukban a kriptografikus eljárások, és ezek közül az aszimmetrikus titkosítási eljárások (PGP, GnuPG, stb...) használatát. Ezen eljárások minél szélesebb körben történő használatára minden, e sorokat olvasó testvérnek törekednie kell! Ne feledjük: dolgozzanak meg "hivatalból leskelődőink" a pénzükért, amit mi fizetünk a saját adónkból. Fontos megjegyeznünk, és önmagunkban tudatosítanunk azt a tényt, hogy a mobiltelefonok potenciális lehallgató-készülékek (kikapcsolt állapotban is!), és minél fejlettebb típusok, annál veszélyesebb használatuk a mozgalmi kapcsolattartást illetően. Célszerű tehát ezeket nem használni, fontos beszélgetésekkor otthon, vagy elzárva tartani (régebbi típusoknál az akkumulátor kivétele lehetetlenné tette a lehallgatósdit, azonban az újabb ketyerékben beépített, belső akkumulátor van, ezért nem felejtik el pl. az időt akkor sem, ha egy napig ki van véve belőle a táp). Amellett, hogy lehallgatásra használhatók, ún. cellainformációkat is tartalmaznak, aminek köszönhetően vidéken kilométernyi pontossággal, városban utcaterületnyi pontossággal is meghatározható az azt használó személy tartózkodási helye.

Ilyen, és ehhez hasonló biztonsági előírások betartatására legkiválóbb terep egy szervezet belső életében kínálkozik, mégpedig úgy, hogy - a jogi szakcsoport felállításán kívül - egy biztonsági szakcsoport is megkezdi tevékenységét, melynek a szervezet belső ellenőrzése is feladata kell, hogy legyen. Azzal a felvetéssel, amit a kétkedők és tunyák vágnak arcunkba, miszerint: "Dehát nincs vezér, nincs még itt az idő!"; Hitler Adolf szavaival válaszolok:

Németberta Péter/kitartas.hu