Ismerős Arcoktól , az Éberálom címet viseli az új album. Már a kivitele is újszerű: egy szépen tervezett, keményfedeles verseskötetet vehet kezébe a közönség, melynek borítója rejti a lemezt. A könyvben természetesen a dalok szövegei olvashatóak, Silló Pál Ernő zseniális minimalista grafikáival.

Az Ismerős Arcok egyre mesteribben bánik hangszereivel. Már előző albumuk - Szélbe kiáltok - is messze a magyarországi zenei színvonal fölé magasodott, de ezúttal be is betonozták helyüket minden idők legemlékezetesebb zenekarai között. Kit emeljek ki közülük? Práder Vilmos vagy Galambos Nándor gitárművészetét? Nyerges Attila érett, messze szálló énekhangját? Kovacsik Tomi dobmunkáját? Vagy Leczó Szilveszter szintitudását? Nem lehet egyiket sem, mert az Arcok olyan összeforrt, érett zenekar, ami egyben értékes, nem bontható és nem osztható. Felnőtteknek zenélnek, alkotásaik hallgatásához szív és ész kell, nem lehet háttérzajként benyomni munka közben. Ezen elmélkedni kell, erre rá kell hangolódni. Nem is baj, hogy nem játsszák dalaikat a rádiók, mert nem oda valók. Ez már-már komolyzene, jazz alapokon.

Az Ismerős Arcok nem kiabál, csendesen szól. Nem dönti le Jerikó falait, és nem rengeti meg a földet Árpád hadaival, mégis nagyon MAGYAR. Számomra az év legértékesebb zenei albuma az Éberálom, s remélem, még hosszú évekig hallgathatjuk az Ismerős Arcok újabb és újabb remekműveit.

tomcat